Milánóban született egyszerű, mélyen vallásos családban. Öccse pap lett. A helyi szalézi iskolába járt és a Szt. Ágoston szalézi plébánia életébe aktívan bekapcsolódott. Fiatal animátorként ministráns csoportokat vezetett, táborokat, sportversenyeket, színielőadásokat szervezett. Évtizedeken keresztül szolgált hitoktatóként. Az imában találta meg azokat az erőforrásokat, melyekre szüksége volt. A fiatalok között érezte jól magát, figyelmesen meghallgatta őket, mindig volt hozzájuk egy jó szava, tanácsa vagy tréfája. A megelőző módszert természetes módon gyakorolta.

1934-től a háború végéig többször is kellett katonai szolgálatot teljesítenie.

Az oratóriumi munka során ismerte meg leendő feleségét, akivel a háború alatt egyre meghittebb levelezésben állt, majd miután leszerelt, 1944-ben összeházasodtak. Három gyermekük született. A Pirelli gyárban helyezkedett el, derűjével bátorította a háborútól megtört társait. A család és a munka mellett lelkesen tovább folytatta szolgálatát a fiatalok felé. 1957-ben munkatársi ígéretet tett. Minden nap részt vett szentmisén, imádkozta a rózsafűzért, elmélkedett. 1962-ben szívrohamot kapott, ami után lassult a munkatempója. Gyermekei Brazíliába mentek önkéntes missziós munkára. Attilio is utánuk ment feleségével. 150 napot töltött itt munkában, tanúságtétellel, prédikálással. Egy kateketikai értekezleten épp arról beszélt, mennyire jó másokért áldozni életünket, amikor újabb szívroham érte. Utolsó szavával még fiához fordult: „Te folytasd tovább!” Testét hazavitték Milánóba.

2013-ban Ferenc pápa Isten tiszteletreméltó szolgájának nyilvánította.