MAZZARELLO SZENT MÁRIA DOMINIKA
Segítő Szűz Mária vidám leánya
1837-1881
Ünnepe: május 13.
Piemontban született alig 22 évvel Don Bosco születése után. Kislány korától kezdve sokat dolgozott a földeken apja mellett. Mária nagy örömmel és áldozatokat is hozva járt szentmisére, de sokszor imádkozik a templomtoronyra néző padlásszoba ablakában is. Amikor a faluban tífuszjárvány tör ki, egyik rokona ápolása közben ő is megbetegszik. Felépül ugyan, de fizikai ereje nem tér vissza. Egyszer az utcán sétálva csodálatos látomásban van része: egy hatalmas épületet lát, melynek udvarán kislányok szaladgálnak, miközben egy hang így szól hozzá: „Rád bízom őket”. Mivel többé már nem tudott földműveléssel foglalkozni, egy barátnőjével elhatározza, hogy varrónő lesz és szegény kislányokat fog varrásra tanítani. Valóban kis műhelyt nyit, s jönnek is az első árvák. Mária befogadja őket és anyai szívvel foglalkozik velük. Munkatársak is érkeznek, akiket Mária lelkivezetője, Pestarino atya a Szeplőtelen Szűz Lányainak nevez el. 1864-ben Don Bosco ellátogat a műhelybe és nagyon megérinti, amit lát. Amikor IX. Pius pápa megkéri Don Boscót, hogy alapítson egy női intézetet, ő a Szeplőtelen Szűz Leányait választja. 150 évvel ezelőtt, 1872. július 31-én születik meg a szalézi nővérek rendje Segítő Szűz Mária Leányai néven. Mária 14 társával együtt szerzetesi fogadalmat tesz, s a rendnek haláláig főnöknője lesz.
Az Intézet növekszik és terjeszkedik, megnyílnak az első házak, majd misszióba mennek Amerikába. Mária bölcsességével irányítja az Intézet lelkiségét, elültetve a Segítő Szűz Mária Leányaiba Don Bosco karizmáját. Mindemellett egyszerűsége megmarad, mindenkivel szolgálatkész, és a legalázatosabb munkákban is példával jár elöl.
1881. május 14-én halt meg Nizza Monferratóban, 44 évesen. Utolsó szava az volt nővértársaihoz: Találkozunk a mennyországban! Halálakor az Intézet 165 apácát és 65 novíciát számlált összesen 28 házban (19 Olaszországban, 3 Franciaországban és 6 Amerikában).
Mazzarello Máriát 1938-ban boldoggá avatja XI. Pius pápa, majd 1951-ben szentté avatja XII. Pius. A torinói Segítő Szűz Mária Bazilikában őrzik romlatlanul megmaradt testét.