MAGONE MIHÁLY
Don Bosco csibésze
1845. szept. 10. – 1859. jan. 21.
Egy vasútállomáson találkozik vele Don Bosco, amikor a félárva Magone Mihály 13 évesen egy utcai gyerekbanda vezéreként feltűnik neki eleven és merész lelkületével. Odamegy hozzá, s bár elsőre ellenszenves a fiúnak a sötét reverendájában, mégis nagy hatással van rá a pap érdeklődése iránta, valamint egy érme, melyet kap tőle. Zavartan szorongatja kezében, miközben Don Bosco felugrik az induló vonatra. Hamarosan a talpraesett fiú az oratóriumba kéri felvételét, hogy tanulhasson és kiléphessen az utcagyerekek veszélyes életéből. Don Bosco őrangyalként egy idősebb fiút állít mellé, aki mellette van és segíti őt a beilleszkedésben és helytelen szokásainak levetkőzésében. Magone Mihály, akit nehezen megszelídíthetőnek mondott helyi papja, addig jut, hogy így szól Don Boscóhoz: Ha egy gazember meg tud javulni annyira, hogy pap lehessen belőle, akkor én pap szeretnék lenni. Ez a megjavulás sok küzdelmébe kerül: vívódó lelkiismerettel, könnyek között végzi el hosszú idő után szentgyónását. Ez olyan nagy élmény számára, hogy ezután rendszeres gyónó és áldozó lesz. Egyre mélyülő lelkiélete hatással van magaviseletére is: a templomban eddig folyton fészkelődő, nyugtalan gyerek megtanul elmélyedve imádkozni. Az udvaron kezdettől fogva otthonosan mozgott, szaladgált, mintha motor hajtaná. Ezután a templom is otthonává lesz. Különleges kapcsolatot ápol Máriával, egyre mélyebb odaadásban készül a papságra. Társai előtt is példakép lesz, segít másoknak is a fejlődésben. Egyszer egy idézet az utolsó ítéletre figyelmezteti. Ő komolyan veszi, majd mikor betegség kapja el, tudatosan készül a halálra. Don Bosco egy utolsó küldetéssel látja el: kérje a mennyben a Szűzanya oltalmát fiaira. Magone Mihály vállalja a megbízást, majd így üzen lelkiatyjával: Mondja meg a barátaimnak, hogy mindnyájukat várom a paradicsomban!
